Suttogások és sikolyok
Suttogások és sikolyok
Suttogások és sikolyok
Suttogások és sikolyok

svéd filmdráma, 95 perc, 1972
Eredeti nyelven, magyar felirattal
Rendező(k): Ingmar Bergman

Szereplő(k): Harriet Andersson, Ingrid Thulin, Kari Sylwan, Liv Ullmann, Erland Josephson

“Évek óta látok magam előtt egy tágas szobát, hajnali négy óra van, kicsit beszűrődik a pirkadat fénye. A falak bordós-pirosak, és három asszony ül a szobában. Az egyik a tűzzel foglalatoskodik, a másik köt, a harmadik könyvet olvas” – mondta operatőrének, Sven Nykvistnek Bergman, akinek egyik legjelentősebb filmje bontakozott ki később ebből a képből. A Suttogások, sikolyok három nővér és házvezetőnőjük lelki konfliktusokkal teli életét mutatja be a századelőn egy gyönyörű parkkal körülvett nagy házban. S eközben felvonultatja a korábbi Bergman-filmek legnagyobb színésznőit: a haldokló Agnes és a csupa-nőiesség Maria mellett az erőt, a közös ügyeket intéző, férjezett Karin képviseli, mígnem egy hátborzongató jelenetben feltárul kemény szigorral leplezett, iszonyatos boldogtalansága és kiszolgáltatottsága.

Viskningar och rop

svéd filmdráma, 95 perc, 1972
Eredeti nyelven, magyar felirattal

Ingmar Bergman

APOLLÓ MOZI 7621 PÉCS, PERCZEL MIKLÓS U. 22. TELEFON: 0670 286 8447 — PÉNZTÁRNYITÁS AZ ELSŐ ELŐADÁS ELŐTT FÉL ÓRÁVAL — CSAK KÉSZPÉNZES FIZETÉS LEHETSÉGES — TELJES ÁRÚ JEGY 1050 FORINT — DIÁK ÉS NYUGDÍJAS JEGY 850 FORINT — A FILMEKET, HACSAK NINCS MÁSKÉNT FELTÜNTETVE, EREDETI NYELVEN, MAGYAR FELIRATTAL VETÍTJÜK. A MŰSORVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK.
sponsors
Teljes oldal megnyitása Mobil nézet