A kegyelem
Megnézem az előzetest Mariano De Santis Olaszország elnöke, hivatásos jogász és meggyőződéses katolikus, aki mandátuma utolsó hat hónapjába érkezett — abba a félévbe, amikor az olasz elnök már nem oszlathatja fel a parlamentet, és nem sok marad a kezében az aláírásán kívül. Három döntés vár rá. Az egyik egy törvényjavaslat, amely legalizálná az eutanáziát, és amelynek aláírását a saját lánya, egyben jogi tanácsadója szorgalmazza. A másik kettő kegyelmi kérvény, és egymás tükörképei: egy professzor megfojtotta Alzheimer-kóros feleségét, egy nő pedig leszúrta a férjét tizenöt év bántalmazás után. Ugyanaz a tett, két ellentétes irányból. És miközben ezekről kell döntenie, a saját halott feleségével kapcsolatban is felmerül egy évtizedes gyanú, amit eddig nem mert megnézni közelebbről.
A film kiindulópontja valóságos. Sorrentino egy tényleges olasz elnöki kegyelem kapcsán kezdett el gondolkodni rajta: Sergio Mattarella megkegyelmezett egy férfinak, akit azért ítéltek el, mert megölte Alzheimer-kóros feleségét. A rendező nyíltan beszélt arról, hogy azt akarta megmutatni, milyennek kellene lennie egy politikusnak — ez pedig a mai európai filmben ritka szándék, és magyarázza, miért nem szatíra lett a végeredmény. De Santis nem szimbólum és nem karikatúra: egy öreg ember, aki tudja, hogy a jog ezúttal nem fogja megmondani neki a választ.
A főszerepben Toni Servillo, aki Sorrentino állandó munkatársa és alteregója Az ember, aki túl sokat tudott-tól a Nagy szépségen át idáig — ez a hetedik közös filmjük. A lányát Anna Ferzetti játssza, az igazságügyi minisztert Massimo Venturiello. A képeket Daria D'Antonio fényképezte, aki Az Isten keze operatőre is volt, és Sorrentino ezúttal visszafogta magát: nincs tabló, nincs barokk felvonulás, a kamera végig közel marad. A forgatás nagy része Torinóban zajlott — a Castello del Valentinóban, a moncalieri kastélyban, az Egyiptomi Múzeum előtt, sőt egy tekepályán is.
A filmet a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjeként mutatták be, ahol négyperces vastapsot kapott, és Toni Servillo elvitte a legjobb férfi alakítás Volpi-kupáját. Itáliában komoly közönségsikert futott, Olaszországban nyolc és fél millió dolláros bevétellel, és a tavaszi David di Donatello-díjátadón tizenhárom kategóriában jelölték, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díjára. A nemzetközi kritika is elismerte: a Rotten Tomatoesen a vélemények nyolcvanhét százaléka pozitív, és a leggyakoribb megállapítás az, hogy Sorrentino itt a szokásosnál jóval visszafogottabb — és hogy ez áll neki a legjobban.