Csak egy baleset

Egy banálisnak tűnő közúti baleset váratlan erkölcsi és politikai lavinát indít el: egy korábban politikai okokból bebörtönzött férfi úgy véli, felismeri egykori kihallgatóját a szerencsétlenül járt sofőrben. Jafar Panahi új filmje Cannes-ban Arany Pálmát nyert, a kritikusok pedig egyöntetűen pályája egyik legerősebb, legletisztultabb munkájaként ünneplik.

„Kíméletlenül pontos morális parabola”, „egyszerre feszültséggel teli és mélyen humanista” – Panahi filmje visszafogott eszközökkel, mégis elementáris erővel beszél hatalomról, emlékezetről és felelősségről.

Jafar Panahi az iráni újhullám egyik meghatározó alakja, akinek munkásságát következetesen a személyes és politikai szabadság kérdései, a hétköznapi helyzetek mögött megbúvó hatalmi viszonyok, valamint a minimalista, gyakran dokumentarista eszközhasználat jellemzi. Filmjeiben visszatérő motívum az egyén kiszolgáltatottsága és az erkölcsi döntések súlya egy zárt, ellenőrzött társadalmi közegben, miközben formanyelve egyszerűnek tűnik, mégis rendkívül feszes és pontos.

Panahi pályáját különösen hangsúlyossá teszi, hogy az iráni hatóságok filmes munkától és nyilvános szerepléstől eltiltó döntései ellenére is folytatta az alkotást: több filmje – köztük a Taxi Teherán vagy a Ez nem egy film – kényszerűen szűk körülmények között, féllegálisan készült, magát a tiltás tényét is a filmek belső témájává emelve. Nemzetközi elismertségét olyan díjak alapozták meg, mint a Berlini Arany Medve (Taxi Teherán), a cannes-i Arany Kamera (A fehér léggömb), vagy a Velencei Arany Oroszlán (A kör).