Hope
Hope
Hope

Hope

Egy esős reggelen a nyolc éves Szovon egyedül indul iskolába, de nem ér oda, mert egy részeg férfi megveri és megerőszakolja. A kislány súlyos sérülésekkel, szinte félholt állapotban kerül be a kórházba.

A történteket nem csak neki, hanem családjának és közvetlen környezetének is nehéz feldolgozni. Mindent megtesznek, hogy a Szovon visszanyerje életkedvét és megnyíljon a világ felé. Mivel nem hajlandó szóba állni édesapjával, Tonghun úgy dönt, magára ölti lánya kedvenc rajzfilmfigurájának kosztümét és az őrangyalává szegődik.

I Dzsunik egy vele készült interjúban úgy nyilatkozott, hogy olyan boldog filmet szeretett volna készíteni, amelyet egy ilyen szívszaggató témában csak lehet. Szándékai szerint a film bemutatja, hogy boldogtalanság és az elkeseredés mellett marad hely a boldogságnak is. Így akarta bátorítani Najongot - akinek történetét feldolgozza ebben a moziban -, és a többi ismeretlen áldozatot. A film középpontjába így a túlélés és az életigenlés került a tényleges bűncselekmény helyett.

The film on IMDb