Helló, Haifa!

Tamara és Adam első gyermeküket várják, amikor kiderül, hogy el kell hagyniuk tel-avivi lakásukat. A várost rég nem tudják megfizetni, így Tamara egyetlen napra Haifába viszi a férfit, Adam szülővárosába, hogy végigjárjanak néhány kiadó lakást. Sorra nyílnak ki előttük az idegen otthonok: egy idős askenázi házaspáré, egy fiatalabb mizrahi páré, egy high-techben dolgozó arab férfié, egy gyógyítással is foglalkozó képzőművészé, egy orosz páré. Közben végig ott lebeg előttük az az egyetlen ingatlan, amely papíron tökéletes volna — a tulajdonosa azonban újra és újra elhalasztja a találkozót.

A lakásnézés lassan kihallgatássá alakul. Tamara grafikus, Oroszországban született, és alig tartja a kapcsolatot Párizsban élő, bohém anyjával; azt szeretné, hogy a gyereke végre otthonhoz szülessen. Adam futárként dolgozik, egy félbehagyott zenei pálya után, ismer mindenkit az utcájában, és épp ez a könnyedség teszi megbízhatatlanná. A film nem a lakáspiacról szól, hanem arról, ami mögötte van: két ember addig halogatott döntéseiről, a vágyaik és a lehetőségeik közti szakadékról. Adam anyja (Sarit Vino-Elad) néhány jelenetben mindkettejük bizalmasává válik, miközben pontosan látszik, honnan örökölte a fia a természetét.

Anat Malz első nagyjátékfilmje, amelynek forgatókönyvét és vágását is jegyzi. A jeruzsálemi Sam Spiegel Filmiskolában végzett; diplomafilmje, a Vida több nemzetközi fesztiválon szerepelt, köztük Clermont-Ferrand-ban. Malz egyetlen napba és néhány lakásba sűríti mondandóját, a kamera (Omri Aloni) pedig szinte dokumentarista közelségből követi a párt — a film mégis az első kockától az utolsóig megírt szöveg, ahogy erre a főszereplő Leib Lev Levin egy fesztiváli vetítés után külön felhívta a figyelmet. Tamara szerepében Victoria Rosovsky nagyjátékfilmes debütálását láthatjuk.

A Haifai Nemzetközi Filmfesztivál izraeli versenyprogramjában a legjobb filmnek és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is elnyerte. A zsűri indoklása szerint Malz „mesteri kézzel szövi össze a felnőtté válás fájdalmait az éles humorral". A film azóta bejárta a nemzetközi fesztiválokat Tokiótól New Yorkig; az izraeli kritika a független izraeli filmkészítés mércéjeként emlegette. Magyarországon először a Budapesti Zsidó Filmfesztiválon volt látható.