Momo

Momo, a magányos kis árva egy névtelen város szélén, egy ódon amfiteátrum romjai közt él. Nincs semmije, egyetlen rendkívüli képességén kívül: úgy tud figyelni a másikra, ahogy senki más — és ezért az egész környék a barátja. Csakhogy feltűnnek a szürke urak, akik ravaszul ellopják az emberek idejét: a város egyre kapkodóbb és hidegebb lesz, lassan senkinek nem jut ideje a másikra — Momóra sem. A kislány Hóra mester, az Idő őrzője oldalán veszi fel a harcot az időtolvajokkal, mielőtt végleg minden elveszne.

Michael Ende 1973-as regénye több mint ötven nyelven, sok millió példányban kelt el, és nálunk is generációk egyik meghatározó olvasmánya. A rendező, Christian Ditter számára gyerekkori kedvenc volt — évekig küzdött a megfilmesítés jogaiért, hogy aztán nagyszabású, angol nyelvű feldolgozásban vigye vászonra. A történet ismerős magját egy ponton a jelenhez igazítja: a szürke urak fenyegetése itt nem csupán a fogyasztásról, hanem a folytonos önoptimalizálás és kapkodás koráról is szól.

A könyvet korábban is feldolgozták — leghíresebben az 1986-os német–olasz film, amelyben John Huston alakította Hóra mestert. Az új változatban a szerepet Martin Freeman kapta, az utcaseprő Beppót Kim Bodnia játssza, a szereplők közt pedig ott van Claes Bang és Laura Haddock is. A film Horvátországban és Szlovéniában forgott, a német mozikban 2025 októberében mutatták be.

A kritika megosztott volt: sokan látványos, gondosan kidolgozott, mégis kissé hűvös feldolgozásként írták le, amely a regény melegségét és mélységét nem mindig éri utol. A központi kérdés — mire fordítjuk az időnket — ugyanakkor aligha volt valaha időszerűbb.