Rose

A harmincéves háború vége felé egy katona érkezik egy félreeső protestáns faluba, és bejelenti, hogy ő egy régóta elhagyott gazdaság örököse — papírt is mutat róla a bizalmatlan falubelieknek. Amit a faluban senki nem tud: a katona egy nő, aki évek óta férfiként él, és egy háborúban elesett katonatársa nevét vette fel. Rose egyetlen vágya, hogy jó polgár legyen, és a közösség hasznos tagja: dolgozik a földön, rendbe teszi a gazdaságot, és lassan ki is érdemli a falu tiszteletét. Minél jobban sikerül azonban beilleszkednie, annál több olyan dolgot kér tőle ez a világ, amit nem tud megadni.

A film alapötlete nem egyetlen személy története. A forgatókönyv azokból a dokumentált esetekből indul ki, amelyekből az európai történelemben több tucat ismert: nőkről, akik férfinak adták ki magukat, hogy katonák, iparosok vagy gazdák lehessenek. A kérdés, amit a film ebből kibont, nem az, hogy ki volt valójában Rose, hanem az, hogy mennyi szabadság jár egy embernek, és milyen árat kér érte a közösség, amelyben élni szeretne.

Markus Schleinzer osztrák rendező pályája szokatlanul indult: tizenhat éven át casting directorként dolgozott, több mint hetven filmen, Michael Haneke, Ulrich Seidl és Jessica Hausner mellett — a Fehér szalag gyerekszereplőit ő válogatta és készítette fel. Rendezőként 2011-ben mutatkozott be a Michaellel, amely egyenesen a cannes-i versenyprogramba került, és Max Ophüls-díjat kapott; ezt követte 2018-ban az Angelo, a Habsburg-Bécsbe gyermekként rabszolgaként hurcolt Angelo Soliman története. A Rose a harmadik filmje, és nem véletlen, hogy mindhárom ugyanarról szól más-más anyagon: olyan emberekről, akiket a társadalom a saját rendjén kívülre helyez.

A főszerepben Sandra Hüller, akit az Egy zuhanás anatómiájából, az Érdekvédelmi területből és a Toni Erdmannból ismerhetünk. Ezért az alakításért a Berlinálén elnyerte a legjobb színészi teljesítményért járó Ezüst Medvét. Mellette Caro Braun, Godehard Giese, Maria Dragus, Annalisa Hohl és Robert Gwisdek látható. A képeket Gerald Kerkletz fényképezte, a zenét Tara Nome Doyle szerezte — az ő munkáját a grazi Diagonale a legjobb filmzene díjával ismerte el. A forgatás a Harz-hegységben és Alsó-Ausztriában zajlott, 2024 tavaszától decemberéig.

A film a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, és azóta végigjárta az év nagy fesztiváljait: Hongkongban és Brüsszelben fődíjat kapott, Isztambulban és a Diagonalén a forgatókönyvét díjazták, és szerepelt Telluride-ban, a New York-i és a londoni filmfesztiválon is. Ausztria ezt a filmet jelölte a 2027-es legjobb nemzetközi film Oscar-díjára. A kritikai fogadtatás kivételesen egységes: a Rotten Tomatoesen harminckét kritikából harmincegy pozitív, a Metacritic „egyetemes elismerés" minősítést ad rá.