Leviticus — A léviták könyve

Egy Istentől elzárt ausztrál kisvárosban, ahol a vallási fanatizmus lassan mindent beborít, két fiú, Naim és Ryan egymásba szeret. A közösség tekintete elől nincs hová bújniuk: ahogy felfedezik a vágyaikat, minden lépésüket testi és lelki erőszak kíséri. És mintha ez nem lenne elég, üldözni kezdi őket egy alaktalan lény is, amely mindig annak a képében jelenik meg, akire a legjobban vágynak — vagyis egymáséban. A szerelem és a rettegés innentől ugyanazt az arcot viseli.

Ez a képlet — a vágy, amely átokká válik és a nyomodba szegődik — nyíltan a Valami követ örökségét viszi tovább, de Adrian Chiarella rendezői debütje nem a hűvös műfaji gyakorlat felől közelít. A cím a Léviták könyvére utal, arra a bibliai szakaszra, amelyet máig a homoszexualitás elítélésének „isteni" alapjaként idéznek, és a film ezt fordítja ki: a szörny nem kívülről érkezik, hanem magából a közösségből, az elfojtásból, a bűntudatból nő ki. A kritika ezért írta le egyszerre konverziós terápiás rémtörténetként és megkapó tinédzserszerelemként — a horror alá csúsztatott gyöngédség az, ami elemeli a puszta ijesztgetéstől.

Chiarella az It Follows és a The Witch feszültségét az ázsiai horror lassan gyűrűző nyugtalanságával oltotta be, és biztos műfaji érzékkel dolgozik: a főszerepben a Beszélj hozzám!-ből ismert Joe Bird és Stacy Clausen, kettejük valódi kémiáját szinte minden kritika kiemeli, Naim anyját pedig Mia Wasikowska alakítja. A hátország is sokat elárul — a filmet ugyanaz a műhely gyártotta, amely a Babadook és a Beszélj hozzám! mögött állt, a nyomasztó hangzást Jed Kurzel (Babadook, Snowtown) jegyzi.

A 2026-os Sundance éjféli szekciójában bemutatott film rögtön a fesztiválszezon egyik legtöbbet emlegetett darabja lett; a nemzetközi jogokért az a forgalmazó nyúlt, amelyik az utóbbi évek Oscar-szezonjait uralja. A visszhang szinte egyöntetűen elismerő — a kritikusok 96 százaléka ajánlja —, és a dicséret nem a sokkhatásoknak szól, hanem annak, ahogy a film a homofóbiáról és az elfojtásról beszél. A Leviticus legnagyobb tétje végül nem a sötétség, hanem az, ami elől menekülni sem szabad.