A zongorahangoló

A zongorahangoló (Tuner, 2025, 107 perc) Daniel Roher első játékfilmje egy különös képességű fiatal zongorahangoló történetét fordítja lassan bűnfilmmé. Niki White (Leo Woodall) rendkívül érzékeny hallással dolgozik New Yorkban mentora, Harry Horowitz (Dustin Hoffman) mellett: hangol, javít, figyel, észrevesz olyan rezdüléseket is, amelyeket mások nem hallanak meg. Egy ponton azonban ugyanez a precizitás és érzékenység egy egészen más világ felé kezdi el húzni: Niki rájön, hogy különös tehetsége van széfek feltöréséhez is. Ahogy egyre mélyebbre sodródik a bűnözői közegbe, a film fokozatosan alakítja át a klasszikus underdog-történetet paranoiával és morális feszültséggel teli thrilleré. A mentor–tanítvány viszony, a pénzszorítás, a lojalitás és a megszállottság végig ugyanúgy jelen vannak a történetben, mint a zene és a hallás különös testi tapasztalata.

Roher filmje erősen épít ritmusra és hangokra: a hangolás, a mechanikus zajok, a széfek kattanásai és a városi háttérzajok szinte zeneszerűen szervezik a jeleneteket. Lowell A. Meyer operatőr hideg, precízen komponált képei sokszor a hetvenes évek paranoiathrillereit idézik, miközben a film végig megőrzi személyes, karakterközpontú fókuszát. Leo Woodall alakítása különösen fontos: Niki egyszerre visszahúzódó, sérülékeny és veszélyesen koncentrált figura. Dustin Hoffman hosszú idő után ismét nagyobb filmszerepben látható, Harry karakterében pedig egyszerre van jelen a bölcsesség, a fáradtság és valamiféle halványan tragikus humor. A mellékszerepekben Havana Rose Liu, Jean Reno, Lior Raz és Tovah Feldshuh jelennek meg.

Daniel Roher neve eddig elsősorban dokumentumfilmesként volt ismert. Navalnij című filmje 2023-ban Oscar-díjat nyert legjobb dokumentumfilm kategóriában, korábban pedig a Robbie Robertsonról és a The Bandről szóló Once Were Brothers nyitotta meg a torontói filmfesztivált. A zongorahangoló az első fikciós nagyjátékfilmje, de dokumentarista érzékenysége itt is erősen jelen van: Roher a bűnfilmes elemek mellett végig a karakterek fizikai és pszichológiai állapotaira figyel. A film különlegessége, hogy a thriller műfaját a hallás és a zene érzéki tapasztalatán keresztül építi fel.

A film világpremierje a 2025-ös Telluride Film Festivalon volt, majd a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Special Presentations szekciójában is vetítették. A kritikai fogadtatás elsősorban Roher atmoszférateremtő képességét, valamint Leo Woodall és Dustin Hoffman párosát emelte ki. Több kritikus Michael Mann korai bűnfilmjeihez vagy Nicolas Winding Refn stilizált thrillereihez hasonlította a filmet, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy A zongorahangoló végig emberléptékű marad: a hangsúly nem a látványos akciókon, hanem a figyelésen, a halláson és a fokozatos erkölcsi elcsúszáson van. A film a TIFF Canada’s Top Ten válogatásába is bekerült.