Négy évszak: Új kezdet
Megnézem az előzetest 1716, Velence. Az Ospedale della Pietà falai között lelencként nevelkedő lányok hangszeres képzést kapnak, és a zenekaruk játékára egész Európából érkeznek látogatók. Cecilia hegedűvirtuóz, húszéves, és pontosan tudja, hogy az intézetből egyetlen kijárat van: a kiházasítás. Aztán megérkezik az új zenetanár, Antonio Vivaldi, aki kottát ad a kezébe, és olyasmit nyit meg benne, amivel utána kezdeni kellene valamit.
Az árvaház nem kitalált hely. A Pietà valóban létezett, Vivaldi valóban ott tanított éveken át, és a világhírű, kizárólag lányokból álló zenekar valóban létezett — a korabeli Európa egyik zenei nevezetessége volt. Cecilia kitalált alak, de van élő modellje: Anna Maria della Pietà, az a hegedűs, akinek Vivaldi huszonnyolc versenyművet ajánlott. Michieletto ragaszkodott hozzá, hogy a kettejük kapcsolatából ne legyen szerelmi történet: a filmben Vivaldi egyetlen egyszer ér hozzá Ceciliához, a legvégén, egy vállérintés erejéig. Ami összeköti őket, az a zene és a hiány — mindkettejüknek szüksége van valakire, aki visszaigazolja, hogy érnek valamit.
A film legérdekesebb formai döntése a zenéé, és a rendező pontosan meg is fogalmazta: minden zene, amit a vásznon eljátszanak, Vivaldi, és minden zene, ami aláfestésként szól, kortárs — Fabio Massimo Capogrosso szerzeménye. A barokk tehát azé a világé, amelyben a szereplők élnek; a modern hangzás pedig azé, amit Cecilia belül érez, és amit sem kimondani nem szabad neki, sem szavai nincsenek rá. Michieletto szerint ez kockázatos volt, de a film nem is akar életrajz lenni: nem Amadeus, hanem két ember története, akik közül az egyik történetesen Vivaldi.
Michieletto két évtizede az európai operajátszás egyik legtöbbet foglalkoztatott rendezője; a Primavera az első nagyjátékfilmje. Nem egyedül vágott neki: a producerek Nicola Giuliano és Carlotta Calori, akik Paolo Sorrentino filmjeit is jegyzik, az operatőr Daria D'Antonio, aki Sorrentino Isten kezét (È stata la mano di Dio) fényképezte, a vágó pedig Walter Fasano, Luca Guadagnino állandó munkatársa. A felvételek nagy része természetes és gyertyafényben készült, minimális utómunkával; a filmben több perces, párbeszéd nélküli szakaszok is vannak, ahol mindent a ritmus és a kép visz.
A világpremier 2025 szeptemberében volt a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál jubileumi, ötvenedik kiadásán, a Special Presentations szekcióban; a chicagói filmfesztiválon a film elnyerte a közönségdíjat. Ötven országba adták el, Olaszországban karácsonykor került a mozikba. Cecilia szerepében Tecla Insolia, Vivaldiként Michele Riondino látható, mellettük Stefano Accorsi, Valentina Bellè, Andrea Pennacchi és Fabrizia Sacchi szerepel.